Az Auto-Szoft Automatizálási és Gépgyártó Kft. saját gyártócsarnokot épített 109 milliós - felerészben az Új Széchenyi Terv pályázati forrásából finanszírozott - beruházással a Győri Ipari Parkban.



A hat éve alapított vállalkozás eddig legnagyobb megbízója, a győri Audi gyár szereldéjében és több megmunkálási területén működött. Most a működés és az optimalizálás, valamint a további fejlesztések helyigényének biztosítása érdekében döntöttek úgy, hogy saját üzemet építenek - közölte Papp Béla cégvezető. Elmondta: a most elkészült üzemcsarnokba heteken belül áttelepítik gépparkjukat.

Hozzátette: a magyar tulajdonban lévő vállalkozás alaptevékenysége ipari termelőberendezések tervezése, gyártása, automatizálása, programozása és szerelése.

A 2500 négyzetméteres telken felhúzott 740 négyzetméteres épületből 600 négyzetmétert foglal el az üzemcsarnok, amelyben  a vállalkozás egyedi tervezésű gépei készülnek - közölte Papp Béla cégvezető. Az MTI érdeklődésére elmondta, hogy az új csarnok lehetővé teszi, hogy a jövőben növeljék jelenleg 11 fős alkalmazotti létszámukat.

Tájékoztatása szerint a cég 2009-ben döntött saját gyár építéséről, mert szeretnének több lábra állni, és az Audi mellett más megrendelőktől is jelentős üzleteket megszerezni.

(autopro.hu) MTI

A bejegyzés trackback címe:

https://mernokkarrier.blog.hu/api/trackback/id/tr294129618

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása